Home icon Címlap»Interjúk»Lovrek Krisztián, Lovreck

Lovrek Krisztián, Lovreck

PDF Nyomtatás
Írta: Udy   
2012. január 17. kedd, 09:24

 

4Az első interjúmat Lovrek Krisztiánnal még az oldal indulásakor, 2009-ben készítettem. Visszaolvasva az akkori beszélgetésünket, azóta nagyot fordult vele a világ, az elmúlt években folyamatos, kitartó munkával szépen az élvonalba verekedte magát. Ezt mi sem fémjelzi jobban, mint hogy csak az utóbbi pár hónapot említve előbb hajszállal lemaradva a dobogó legfelső fokáról második lett a Hammer Gitárhős versenyben, bejutott a nemzetközi Guitar Idol TOP 30-as mezőnyébe, végül a Hangfoglaláson megnyerte a Marshall Gitárversenyt, így ő lesz a 2012-ben fennállásának 50. évfordulóját ünneplő erősítőóriás hazai arca. Ha mindez nem lenne elég, mindennek tetejébe most jelent meg LOVRECK névre keresztelt zenekarának Lélek-Gyilkos c. debütáló albuma, a HammerWorld Magazin december-januári számának mellékleteként, és már első hivatalos videóklipjük is látható a YouTube-on és a Rock TV műsorán. Mindez bőven elég apropót szolgáltatott ahhoz, hogy újabb interjú készüljön vele, ezúttal főként az az óta történt dolgokra és aktualitásokra helyezve a hangsúlyt! Először is gratulálok a kiváló eredményekhez! Össze tudnád foglalni az első beszélgetésünk óta eltelt időszakot röviden?

Nem! (nevet) Annyi minden történt, hogy röviden képtelenség összefoglalni, de azért teszek egy próbát... Épp az első Gitárvilágos interjú megjelenésekor lettem hivatalos Ernie Ball Music Man YouTube Artist, aztán 2009 végén a Diezel erősítők nemzetközi endorsere. 2010-ben jöttek az első komoly gitárverseny sikerek, és a LOVRECK zenekar is abban az évben született meg, valamint a lemezanyagot is akkor rögzítettük. 2011-ben további számos gitárverseny siker következett, majd most az év utolsó negyedében „kissé” besűrűsödtek a dolgok, Marshall Gitárverseny győzelem, videóklip, és végül a LOVRECK lemezmegjelenés formájában. Mindezek kapcsán interjú-hegyek, amint azt most te is láthatod! (nevet)

Az elmúlt hetek, hónapok alatt történt megszámlálhatatlan online, valamint fajsúlyos nyomtatott sajtóbeli megjelenésed alapján túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az új gitáros generáció legsikeresebb tagjává váltál idehaza, amelyben nyilvánvaló szerepe volt a rengeteg gitárverseny sikerednek is. Mesélnél ezekről egy kicsit?

Nos, valóban, a kettő szorosan összetartozik! A gitárversenyek, és főként a legutóbbi Marshall Gitárverseny győzelem hozták az igazi ismertséget és elismertséget, amely szerencsésen „megágyazott” a LOVRECK klippremiernek és lemezmegjelenésnek, így volt egy remek íve, felfutása a dolgoknak! Azt gondolom, hogy a folyamatos jelenlét az, ami a legtöbbet nyom a latban egy karrier beindításakor. Az elmúlt évek kemény munkája az év végére hozta meg első igazi gyümölcseit, a kiemelt médiafigyelem kizárólag ezeknek, az eredményeknek köszönhető. Remek érzés, hogy a legkomolyabb zenei szaklapok év végi dupla számainak mindegyikében ott vagyunk, kezdve a HammerWorld és Hangfoglalás Magazintól egészen a Rockinform és Zenész-gitár Magazinokig.

Ugye érzed
This text will be replaced by the flash music player.

Ha már szóba kerültek a gitárversenyek, melyekről is van szó pontosan?

7Csak az elmúlt két évet említve:

- I. Birta Miki Gitárverseny - 3. helyezés

- Újgitaros.hu, "Az Év Legjobb Új Gitárosa" - döntő

- II. Birta Miki Gitárverseny - 2. helyezés

- Steve Vai és a londoni Guitar Institute közös ösztöndíj versenye - döntő

- Laney Arca Gitárverseny - döntő

- Guitar Idol - TOP 30

- Hammer Gitárhős - 2. helyezés

- Marshall Gitárverseny - 1. helyezés

Meg tudnád fogalmazni, hogy mi kell a sikerhez, mondjuk 6 szóban?

Tehetség, szorgalom, kitartás, hit, (cél)tudatosság, és némi szerencse.

Ezek közül néhányat már az első interjúban is említettél...

Igen, ezek örök érvényű igazságok, nem változnak meg soha! Hosszútávon szerencsére csak ezek a dolgok számítanak!



Új hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Mivel nem vagy bejelentkezve be kell írnod a fenti biztonsági kódot.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usMyspace bookmarkTwitter
Gitár, GITÁR, gitárok, gitáros, gitárosok, gitárszóló, guitar, guitarsolo, guitars, guitarist, gitárvilág, guitarworld, gitar, basszusgitár, bass, bassguitar, zene, rock, metal, metál, blues, dzsessz, jazz, hard, music, lecke, akkord, gitárakkord, gitárlecke, gitártanfolyam, tanfolyam, akkordkereső, hír, hírek, rocker, rockvilág, rockhírek, koncert, videó, video, film, interjú, képek, fotók, foto, photo, photos, fotok, cikkek, aktuális, koncertek, rockkoncert, felszerelés, erősítő, pengető, elektromos, torzítás, torzító, pedál, kábel, pickup, piköp, hangszedő, hangfogó, húr, húrok, gitárhúr, gitárkábel, gitárpengető, hangerő, gitárhangerő, gitárpengetés, gyakorlás, próbaterem, próba, zenekar, banda, billentyűs, basszusgitáros, dobos, énekes, fémzene