Home icon Címlap»Interjúk»Levi: New World Fantasy

Levi: New World Fantasy

PDF Nyomtatás
Írta: Udy   
2011. október 28. péntek, 11:33

P1250934Régi barátként üdvözölhetem Csiszér Levit az oldalon. Kijött a harmadik szólólemezed,  New World Fantasy címmel. Mikor döntöttél úgy, hogy kiadod a következőt?

Nekem a lemezek sorba jönnek, ha van instrukció. Így történt ez a Planetium, a Tales of Rovers után a harmadik anyaggal is, a New World Fantasy-vel.

Levi, mi motivált, hogy elkészítsd a harmadik korongot?

Ültem az autóban és a rádióban felcsendült Dvorak: Új világ szimfóniája. Mentem még a 0-son vagy 3 kört, mert teljesen végig akartam hallgatni, annyira a szívem csücske ez a darab. Apunak is ez volt az egyik kedvence, emlékszem gyerekkoromból.

A New World Fantasy-t hallgatva, egy olyan egységes, egész, teljesen mai, komolyzenei kompozícióval találkoztam, amilyennel eddig még nem sikerült. Olyan zenei, olyan gitártémákat tartalmaz, melyek csak komoly zenei gyakorlat, és alapok mentén szólhatnak. Jól látom ezt?

Azt hiszem, mindent elkövetek, hogy a legjobbat hozzam ki mind a zeneelméleti, összhangzati gyakorlatból, mind a hangszer használatából. Sok irányzatot kell hallgatni, ismerni. A tágabb látásmód sokat segít a munkában és maga a kompozíció, a végeredmény is színesebb, izgalmasabb lesz. A barátaim és zenészek is támadtak ezért régebben mondván, hogy túlbonyolítom a dolgokat, egy nótámból ők egy tucatot tudnának készíteni. Erre mindig azt feleltem, hogy: Figyusztok! Beethoven miért nem bonyolult? Láttátok már bármely szimfóniája partitúráját? Na az bonyolult...nekünk! A könnyű zenében megfogalmazva pedig ezt hívják „progresszívnek".

Talán laikusnak tűnik a kérdés, de hogyan lehet összeegyeztetni a „puszta" gyakorlást, és a zeneszerzést? Ez egy út vagy úgymond egy párhuzamos világ. Az a gitározás, ami a New World Fantasy alapját adja, valami döbbenetes hatással bír! Ezt a tudást valahogy meg kell őrizni, gondolom én!

New World Fantasy
This text will be replaced by the flash music player.

Én mindig is autodidakta voltam és a hangszeres tudásom elsajátítását a zenekari munkák inspirálták. Új dal, új solo. Dolgozd ki, gyakorold ki. Az motivál, hogy rá vagy kényszerülve arra, hogy az általad feltolt lécet elérd, ha kell utólag. Ez a legjobb gyakorlás, és ha magad írod a dalt, úgy még hitelesebb. Kétféle módja van számomra a komponálásnak. Pont gyakorlás közben jön az ötlet, amit tulajdonképpen improvizációnak hívunk. A másik, amikor fejben dúdolva és azt ismételgetve körvonalazódik a zenei gondolat. Biztos Te is vagy úgy vele időnként, hogy a jó álmodba visszacsöppennél még egy percre, hogy újra átélhesd. Amikor viszont visszamennél, már el is szállt. Nálam szoktak így eltűnni „dalok", ha nem rögzítem azonnal, akár hajnalban, félálomban, pizsiben, úgy, hogy közben az egész családomat felébresztem.

Hogyan született a lemez? Gondolnék itt arra, hogy a Kárpátiában adva van az irány. A szólólemezed esetében honnan jöttek a témák? New World Fantasy. Egyáltalán mi volt az inspiráció?

LevihatlapboritoHaza értem és elkezdtem átgondolni a dolgokat. Döntöttem: Megcsinálom. Ha van valami, amihez hozzá nyúlnék, és rengeteg energiát beletehetek, akkor Ez az. Sokat hallgatok filmzenéket és tanulmányozom a hangszerelésüket. Ezen műfaj mai alkotói méltó utódai a régi nagy Zseniknek, mint Dvorak Mester is, akiktől rengeteget tanulhatunk. Szóval felvettem a kesztyűt és megpróbáltam életem nagy álmát megvalósítani: Feldolgozni egy ilyen Remekművet. Fontos megemlíteni, hogy a darab értelmezésében, azaz az új világ fogalmában én más megközelítést használtam. Az emberiség történetét képzeltem bele a partitúra hangjai közé, nem pusztán Amerika hangját, annak a kontinensnek a miliőjét, ami már rég nem az, mint Columbus előtt volt. Remélem a jogutódoknak nem lesz ezzel problémájuk.

Beszélnél egy-két mondatban a videóid születéséről?

Mindig is nagyon érdekelt és mára egyre jobban foglalkoztat a film világa. A zene és kép egyben talán az egyik legkifejezőbb művészi forma. A gondolat látványba tömörítése. A mai művészek számára szinte az egyetlen elérhető út a maguk megismertetésében az internetes promóció. Egy telekommunikációs felület, ami könnyen hozzáférhető és amolyan szájról szájra adható info valakiről. Minden egyéb megfizethetetlen egy kezdőnek. Én magam is elkezdtem ezt a vonalat. Házi körülmények között rögzíteni egy-egy nótát kamerával, olcsón. Oliver Stone (egyik nagy kedvencem) mondta: Nem csak a pénzen múlik a jó mozi. Ha nincs jó forgatókönyv, nincs jó film.  Ha jól megtervezed a clipp-et és ezt, rögzíted, akkor nézhető és szórakoztató lesz a kivitelezés egyszerűsége ellenére is. Ki kell találni a szereplőket, a cselekvéseket, a mozdulat sorokat, egyszóval magát a story-t másodpercre pontosan, ezek után, ha ott a jó fej barát, aki nyomkodja a gombokat, a forgatás megvan egy tálca sör árából, és még mulatságos is az egész. Ilyen a Garden of Madhouse.



Új hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Mivel nem vagy bejelentkezve be kell írnod a fenti biztonsági kódot.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usMyspace bookmarkTwitter
Gitár, GITÁR, gitárok, gitáros, gitárosok, gitárszóló, guitar, guitarsolo, guitars, guitarist, gitárvilág, guitarworld, gitar, basszusgitár, bass, bassguitar, zene, rock, metal, metál, blues, dzsessz, jazz, hard, music, lecke, akkord, gitárakkord, gitárlecke, gitártanfolyam, tanfolyam, akkordkereső, hír, hírek, rocker, rockvilág, rockhírek, koncert, videó, video, film, interjú, képek, fotók, foto, photo, photos, fotok, cikkek, aktuális, koncertek, rockkoncert, felszerelés, erősítő, pengető, elektromos, torzítás, torzító, pedál, kábel, pickup, piköp, hangszedő, hangfogó, húr, húrok, gitárhúr, gitárkábel, gitárpengető, hangerő, gitárhangerő, gitárpengetés, gyakorlás, próbaterem, próba, zenekar, banda, billentyűs, basszusgitáros, dobos, énekes, fémzene