Home icon Címlap»Interjúk»Fuego Virtuoso

Fuego Virtuoso

PDF Nyomtatás
Írta: Udy   
2010. február 05. péntek, 12:30

tiborA pécsi Tajti Hangszerüzletben találkoztam Fuego Virtuosoval, akinek a gitárjátéka olyan szívvel, lélekkel jött, hogy teljesen lenyűgözte a hallgatóságot. Ilyen természetesen játszani, a legbonyolultabb gitártechnikákat ritkaság. Szia Tibi! Köszönöm, hogy időt szakítasz ránk. Beszélnél magadról pár szóban?

16 éves koromban kezdtem gitározni egy pécsi zeneiskolában. 18 voltam, amikor elkezdtem Al Di Meolát hallgatni. Megdöbbentett, amit hallottam, és azt mondtam, hogy vagy ilyen virtuozitással érdemes játszani, vagy sehogy, úgyhogy elkezdtem napi 12 órát gyakorolni metronóm mellett, amiért többször ki akartak lakoltatni a szomszédok. 3 évre rá, 1982-ben úgy éreztem, hogy eljött az idő, hogy megmutassam technikámat Meola-nak. Erre egy pesti koncertje után került sor. Egy rádiós barátom segítségével sikerült elintézni, hogy a koncertje után a szállodában meghallgassa az én zenémet. Meola azt mondta nekem, hogy "amazing" (bámulatos) a technikám, és megtisztelve érzi magát, hogy visszahallhatja a saját futamait. Ez nekem elég volt ahhoz, hogy egy életre motivált legyek. (Egyébként a riport fel lett véve, amit néha most is meghallgatok, ha kell egy kis inspiráció...) Aztán Szakcsi Lakatos Béla együttesének előzenekara voltunk Pécsett egy alkalommal. Abban az időben az én zenekarom játszott egyedül Meola számokat akusztikus gitáron. A fellépés után Béla odajött hozzám, gratulált, és azt javasolta, hogy menjek Pestre. Neki köszönhetem, hogy Babos Gyulától kaphattam magánórákat.

This text will be replaced by the flash music player.

Ha valaki virtuóz egy hangszeren, az csak akkor jön át rendesen, ha nagyon pontosan játszik. Nálad teljesen összeállt ez a kép. Hogyan találtad meg ezt az utat, hogyan alakult ki a saját stílusod?tibor1

Persze nemcsak Meolát hallgattam, hanem Paco De Lucia-t, John McLaughlin-t, Djangót, Paganini és még számos gitárost, azon kívül kottákból is több darabot megtanultam. Ennek a nyomát őrzi a CD-n a bonus trackben lévő 4 saját kompozíció. A pontosságot a metronóm adja. Az utóbbi időben felismertem a magyar nóták szépségét, és körülbelül 1 órás műsorom van ebből, ami jól ellensúlyozza a pörgős számokat. Azon kívül Paco hatására komponáltam egy 45 perces spanyolos jellegű gitármuzsikát, amit szintén pengetővel játszok. Nálam a technika csiszolgatása egy soha véget nem érő folyamat. Hétvégeken szabad időmben mindig kieszelek valami nyaktörő futamot, amit aztán beépítek a számaimba.

Tibi, tanítással foglalkozol?

Igen, de csak haladókat vállalok.

Annyit, had fűzzek hozzá, hogy a lent látható videón szereplő duó, természetesen fellépéseket is vállal. A Fuego Virtuoso az alábbi címen érhető el: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.



Új hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Mivel nem vagy bejelentkezve be kell írnod a fenti biztonsági kódot.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usMyspace bookmarkTwitter
Gitár, GITÁR, gitárok, gitáros, gitárosok, gitárszóló, guitar, guitarsolo, guitars, guitarist, gitárvilág, guitarworld, gitar, basszusgitár, bass, bassguitar, zene, rock, metal, metál, blues, dzsessz, jazz, hard, music, lecke, akkord, gitárakkord, gitárlecke, gitártanfolyam, tanfolyam, akkordkereső, hír, hírek, rocker, rockvilág, rockhírek, koncert, videó, video, film, interjú, képek, fotók, foto, photo, photos, fotok, cikkek, aktuális, koncertek, rockkoncert, felszerelés, erősítő, pengető, elektromos, torzítás, torzító, pedál, kábel, pickup, piköp, hangszedő, hangfogó, húr, húrok, gitárhúr, gitárkábel, gitárpengető, hangerő, gitárhangerő, gitárpengetés, gyakorlás, próbaterem, próba, zenekar, banda, billentyűs, basszusgitáros, dobos, énekes, fémzene