Home icon Címlap»Interjúk»A debreceni P.Box

A debreceni P.Box

PDF Nyomtatás
Írta: Udy   
2010. április 21. szerda, 08:42

g1Az „ős" P.Box a magyar rock történelem egyik meghatározó zenekara volt. Hála Istennek, nagyon jó kezekbe került a P.Box örökség. Nagy tisztelettel köszöntöm a debreceni P.Box zenekart a Gitarvilag.hu oldalon. Adott az első kérdés, hogy született meg a zenekar?

Sándor „Günter" József (gitár): Ennek hosszú története van. Korival (Koroknai Árpád énekes - a szerk.) 13 éves korom óta zenélek együtt, akkoriban Beatles, Korál, Edda számokat próbáltunk játszani. Utána 1986-ban a Szfinx zenekar következett, amiben 15 évig voltunk együtt. A P. Box zenekar 2000 körül alakult, ekkor Pityi (Cserháti István billentyűs, alapító - a szerk.) kért fel minket Korival, hogy zenéljünk vele. Az ismeretség onnan jött, hogy előtte mindketten stúdiózenészként dolgoztunk Cserháti Pityinél, aki a Szfinxet is próbálta menedzselni. Mindhárman fiatal zenészeket akartunk magunk mellé, így jött Cézi (Ferenczi Tibor basszusgitáros - a szerk.) illetve Bodó Tomi (Bodó Tamás dobos - a szerk.), őket már 5-6 éve ismertük akkor különböző zenekarokból. A régi tagokkal különféle problémák miatt egyáltalán nem szeretett volna zenélni Pityi, teljesen elzárkózott ettől.

A magyar rock zene hagyományainak, csakúgy, mint minden magyar kulturális érték megőrzését igen nagyra becsülöm és gratulálok hozzá. Mennyire határozza meg a zenekar működését ez az „örökség"?

This text will be replaced by the flash music player.

Günter: Nagy hatással volt ránk ez a stílus. Ezen nevelkedtünk, ez alakította, formálta a mi zenei világunkat is. A klasszikus számokat nagyon szívesen megtanulta az ember, gondolok itt a "Soha nem elég" vagy "A zöld a bíbor és a fekete" számokra. A koncerteken a régi számokat szívesen játsszuk, ezt egyébként igényli a közönség is. Ezek a számok nagyon jól meg lettek hangszerelve, a - mai füllel - kezdetleges stúdiókörülmények között rögzített nóták még most is nagyon jól szólnak. Minden tiszteletem az öregeké, akik elővarázsolták ezeket a hangokat, hiszen a mai napig megállják a helyüket ezek a számok. http://pbox.hu/



Új hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Mivel nem vagy bejelentkezve be kell írnod a fenti biztonsági kódot.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usMyspace bookmarkTwitter
Gitár, GITÁR, gitárok, gitáros, gitárosok, gitárszóló, guitar, guitarsolo, guitars, guitarist, gitárvilág, guitarworld, gitar, basszusgitár, bass, bassguitar, zene, rock, metal, metál, blues, dzsessz, jazz, hard, music, lecke, akkord, gitárakkord, gitárlecke, gitártanfolyam, tanfolyam, akkordkereső, hír, hírek, rocker, rockvilág, rockhírek, koncert, videó, video, film, interjú, képek, fotók, foto, photo, photos, fotok, cikkek, aktuális, koncertek, rockkoncert, felszerelés, erősítő, pengető, elektromos, torzítás, torzító, pedál, kábel, pickup, piköp, hangszedő, hangfogó, húr, húrok, gitárhúr, gitárkábel, gitárpengető, hangerő, gitárhangerő, gitárpengetés, gyakorlás, próbaterem, próba, zenekar, banda, billentyűs, basszusgitáros, dobos, énekes, fémzene