Home icon Címlap»Cikkek»Bikini: Ezt nem tudom másképp mondani (1985)

Bikini: Ezt nem tudom másképp mondani (1985)

PDF Nyomtatás
Írta: Udy   
2010. július 13. kedd, 11:51

bikiniJöjjön egy kis nosztalgia. Ez a lemez igen sokat jelentett nekem középiskolás koromban és mivel nemrég vettem újra elő, azt kell mondjam, hogy ugyanolyan jelentőséggel bír. Azért komoly igazságokat tartalmaz. Másrészt egy üveg bor után remekül lehetett ordibálni a refréneket. Gondolok itt, például, az „Őszinte szerelem"-re, amelyben, férfitársaim biztos megerősítenek, olyan élethelyzet van megénekelve, amin mindannyian átestünk már.

 

„Reggel, amikor felkelek,

Első pillantásom rád vetem - Jézusom!

Mit is mondhatnék neked,

Ilyen rossz még nem volt senkivel.

Ez lenne egy igazán őszinte vallomás,

Nem hinnéd el, hiába mondanám. „

Feró, a Rice-vel szintén írt egy „anti-szerelem" dalt, „Azok a boldog szép napok..." címmel. Igen, hát, van ez így...! Nos, visszatérve. A Bikini kiváló, magyar zenészválogatottakból szokott állni. Remek gitárosok fordultak meg a csapatban. Említeném Daczi Zsoltot (a Jó Isten biztos, hogy maga mellé vette ott fönt...), vagy a jelenlegi gityóst, Lukács Petát. Az első két lemez, valahogy úgy születet, hogy feloszlott a Beatrice és Feró, Németh Alajossal megalakították a Bikinit http://www.bikininet.hu. Hát ezek a bakelitek olyan messze estek tőlem amennyire csak lehet. Ez valószínű abból adódott, hogy ennyire „elvont" muzsikákat már akkor sem szerettem. Ekkor jött az „Ezt nem tudom másképp mondani (1985)". Remekmű. Nincsen semmi tolakodás, egyénieskedés, és remek szövegek. Ez mondjuk nem olyan nagy csoda, mert a Bikini mindig nagyon adott a szövegvilágára. Szinte, mint egy verses kötet. Na, jó azért nem akarom túl lihegni a dolgot! Most következzen az  „Őszinte szerelem"!

Tisztelettel

Udy

Új hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Mivel nem vagy bejelentkezve be kell írnod a fenti biztonsági kódot.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usMyspace bookmarkTwitter
Gitár, GITÁR, gitárok, gitáros, gitárosok, gitárszóló, guitar, guitarsolo, guitars, guitarist, gitárvilág, guitarworld, gitar, basszusgitár, bass, bassguitar, zene, rock, metal, metál, blues, dzsessz, jazz, hard, music, lecke, akkord, gitárakkord, gitárlecke, gitártanfolyam, tanfolyam, akkordkereső, hír, hírek, rocker, rockvilág, rockhírek, koncert, videó, video, film, interjú, képek, fotók, foto, photo, photos, fotok, cikkek, aktuális, koncertek, rockkoncert, felszerelés, erősítő, pengető, elektromos, torzítás, torzító, pedál, kábel, pickup, piköp, hangszedő, hangfogó, húr, húrok, gitárhúr, gitárkábel, gitárpengető, hangerő, gitárhangerő, gitárpengetés, gyakorlás, próbaterem, próba, zenekar, banda, billentyűs, basszusgitáros, dobos, énekes, fémzene